A színek sokféleképpen hatnak ránk, de talán a két legjellemzőbb tulajdonságukat szemünkkel, majd a szívünkkel érzékelhetjük. Ezért bátran állíthatjuk, hogy a lakberendezésben a színek optikai és lélektani hatásai meghatározók. Az otthonunkhoz fűződő viszonyunkba, közérzetünkbe, életvitelünkbe, beleszólnak, hiszen az élő és élettelen világ között harmonikus egységet, vagy éppen káoszt képesek teremteni.

Teljes cikk...

 

A babák és a gyerekek még nem igazán fogékonyak a finom, halvány árnyalatokra. Ők az élénk, erőteljes színeket szeretik. Ne felejtsük el azonban, hogy a színek élettani hatásai náluk sem különböznek a felnőtt emberekétől: túlságosan élénk és harsány szobában a baba sem tud pihenni, nyűgös és ideges lehet. A túlságosan halvány és jellegtelen környezet azonban nem nyújt elég érdekességet számára.

Teljes cikk...

 

A lakásfelújítás vagy házépítés legszebb része, amikor kiválaszthatjuk a színeket, amik között élni fogunk, és az addig nyers szürke falak felöltöznek. A Trilak színkeverő rendszere lehetővé teszi, hogy ne csak minőségileg tudja a legjobb festéket választani, hanem a szín is pont olyan legyen amilyennek elképzelte.

Teljes cikk...