A festés első, kellemes fázisa, kreatív gondolataink szabad áramlása, hogyan valósítsam meg az elképzeléseimet a lehető legoptimálisabban, tehát --- tervezés, előkészítés, felkészülés!
Milyen felületet szeretnénk --- tapétázott – festhető vagy színes tapéta?
Vlies alapú (gyapotrostos), papír alapú (strukturális), papír alapú (fűrészporos), üvegszövet a leggyakoribb a festhető tapéták körében, a színes tapétáknál a papír, vlies, szövet és műanyagalapok a legelterjedtebbek és nagyobb részük eltérő technológiát igényel.
Milyen felületet szeretnénk --- festett – diszperziós, latex, meszes, enyves, akryl vagy alkid bázisú, díszített, sablonált, struktúrált, hengerezett vagy sima falak új vagy régi felületen mind más és más nehézségi fokú felületkezelés, több vagy kevesebb ráfordított munkaidő és anyagi erőforrás, amit figyelembe kell venni. A használni kívánt terméket a fényfokozat és a festendő helyiségek szerint válasszuk ki. A matt termékeket általában mennyezetre használjuk, hogy elkerüljük az esetleges fényvisszaverődést más tárgyakról a szobában, de természetesen fényesebb festékeket is használhatunk minden további nélkül. A festendő felület és a levegő hőmérséklete legalább +5°C felett legyen, a relatív páratartalom pedig legyen 80% alatt. Hagyjunk elegendő időt a felület megszáradásához, a festett felület időállósága nagyban függ a két réteg festése között eltelt időtől.
Milyen technológiával kivitelezzünk --- ezt alapvetően határozza meg a felület eldöntése, betartjuk-e az adott felületre vonatkozó szakmai előírásokat illetve hogy milyen felületre kell dolgoznunk, új vagy régi, felújítandó, milyenek a fényviszonyok az adott felületeken, kap-e súrolt vagy direkt fényt, megvannak-e a kivitelezéshez szükséges tárgyi (szerszámok, gépek) és szakmai (kézügyesség, gyakorlat) feltételeim.
Igazán szép látványt a szakszerűen festett felületek nyújtanak. Ennek eléréséhez szeretnénk szakszerű tanácsainkkal segítséget nyújtani Önnek. Reméljük, útmutatásunkat követve örömét leli majd a festési munkálatokban és annak eredményében is.
Mennyi festékre van szükség?
A most leírtak segítségével, akár Ön is ki tudja számítani, mennyi festékre lesz szükség egy szoba egy rétegben történő kifestéséhez.
Mérjük meg az adott felület hosszát és szorozzuk meg a felület magasságával, ezzel megkapjuk, hogy egy felület hány négyzetméter. Az így kiszámolt adatokat összeadva megkapjuk a festeni kívánt teljes felület nagyságát. A kapott eredményből ne feledjük el kivonni a nyílászárók felületének méretét! Ha ezt Ön kiszámolta és elfáradt üzletünkbe felkészült eladóink már pontosan tudni fogják, hogy mennyi festékre lesz szüksége ahhoz, hogy Ön elérje a kívánt színt és tartósságot.
Hogyan készítsük elő az egyes felületeket festés előtt?
Mielőtt bármihez is hozzákezdenénk, „csomagoljuk be a szobát”! Sok időt és fáradtságot takarít meg magának, aki a munkák megkezdése előtt, letakarja célszerűen (hozzáférés) összetolt bútorait, leragasztja papíralapú szalaggal a nyílászárók fallal találkozó éleit, a parketta vagy hidegpadló szegélyét és fólia-hullámpapír kombinációval a padlót. Az ilyen előkészítés után egy óra alatt visszaszedve a kiragasztásokat, derékfájás nélkül élvezhetjük munkánk gyümölcsét.
Érdemes időt és energiát fordítani erre a fázisra (a festeni kívánt felületek megtisztítására és kiszárítására, valamint a hibák kijavítására), mielőtt a festéshez hozzákezdenénk. Hiszen ez a művelet az alapja a festésnek, és csak a jól előkészített felület lesz jó minőségű és tartós.
Falfelületek
Ha az előző festékréteg sértetlen, mossuk le, vagy töröljük át enyhe mosószeres folyadékkal, hogy eltüntessük a port és szennyeződést. A mosásnál alulról felfelé haladjunk, hogy ne legyenek a lefolyástól csíkok a falon. Ezt követően mossuk át, vagy töröljük át a falat sima vizes ruhával és hagyjuk kiszáradni.
Nagyon fontos, hogy minden "laza", a faltól könnyen elváló festékréteget eltávolítsunk valamilyen kaparóeszközzel, vagy kefével. Ha úgy találjuk hogy a falfelület nedvszívó, (nedvesítésre besötétedik a vizes folt) laza, pergő, foltokban elvált, csattogó akkor a korábbi festékréteg(ek)től, meg kell szabadulni. Az eltávolítás során ha nedvszívó a felület, vízzel átitatni (permetező vagy korongkefe) és mechanikusan lekaparni lehet a régi anyagokat, amennyiben nem nedvszívó a felület nehezebb dolgunk van ( mechanikus kaparás vagy csiszolás). A hajszálrepedéseket kaparjuk ki ék alakban, a laza, málló részeket verjük le. Ha megfelelő a vakolat minősége, nem porlik, akkor csak nedvesítsük be egy vizes ecsettel, amennyiben úgy találjuk a vakolatunk minősége nem megfelelő (porlik, puha, mállik) egy jó minőségű mélyalapozóval (lásd termékeknél) kenjük le a felületet. Eddig azonos a külső és belső falfelületek előkészítése, bár a külső felületek mélyalapozásánál ügyeljünk az anyag fagyállóságára.
Belső falfelületek festés előkészítés, glettelés: a megszáradt mélyalapozott falfelületen, az előjavítást a repedéseknél kezdjük, ha szükséges üvegszövetcsík gipszes beágyazásával, majd a gletteléssel folytassuk a teljes felületen, vizes helységeknél ajánlatos diszperziós kötésű glett használata. (lásd termékeknél). A teljes glettelés kétirányú legyen, az első glettelést próbáljuk vízszintes irányban húzni, a második glettelés függőleges irányú legyen hogy mindkét irányban megfelelő kitöltöttségű legyen a felületünk. Ne feledkezzünk meg az első glettelés után a felület (esetleges húzási csíkok) átkaparásáról, valamint ha teljesen szakszerűek akarunk lenni a második glettelés előtti mélyalapozásról.(az ÖNORM előírja, ráadásként könnyebben glettelünk és kevesebb anyag fogy) Egyébként is jobb és szebb felületeket tudunk létrehozni, ha minden réteg közé felhordunk egy mélyalapozó vagy fixáló réteget.
Külső falfelületek festés előkészítés: a megszáradt, mélyalapozott falfelületen a végső bevonat határozza meg a további technológiai sorrendet. Van amikor külső glettel további munkafázisokat kell végeznünk ha megrendelőnk sima falfelületet kér, ebben az esetben az előzőek szerint járunk el, ahogy a belső falfelületnél, természetesen külső anyagok alkalmazásával.(lásd termékeknél)
Új vakolat
Az új vakolat festés előtt legyen tiszta és száraz. A vakolatot, ha koszos, poros egyszerűen seperjük le vagy törölgessük át egy száraz ruhával de a legprofibb megoldás egy porszívó főleg, ha ipari. Az esetleges vakolatcsomók, kitüremkedések mechanikai úton (spaklis átkaparás, keményebb felületek esetén csiszológép, kisflex ajánlott) távolíthatók el. A mélyalapozás itt is ajánlott, nem az előírások hanem a szebb, könnyebb munkavégzés érdekében, a glettelést a fentiek szerint kell végezni.
Belső falfelületek festése : Felhordás előtt mindig keverjük fel alaposan a terméket, majd ezt ismételjük meg használat közben is, ez nem vonatkozik a felkeverést kifejezetten ellenző, egyrétegű általában előreszínezett festékekre. (lásd termékek)
A ma kapható falfestékek zömére igaz, hogy jól kötnek, gyorsan száradnak,ezért ha nem használunk mélyalapozót, akkor hígítanunk kell az anyagon ahhoz, hogy száradás után ne maradjon nyoma a festék 1 rtg.-ű felhordásának. Ez általában 12-15%-s hígítást jelent, ettől el lehet térni különösen a nagy töltőanyag tartalmú, ún. „félenyves”, tisztasági festékek esetében. A festék felhordása a felületre történhet korongkefével (ebben az esetben 20-25% hígítás is jó), teddy-hengerrel (12-15%) és airless-szórással (15-20%) is. A legelterjedtebb a teddy-henger használata, amit kis kézügyességgel bárki elsajátíthat
Nedvesség
Nedves felületre nem tanácsos semmilyen felületkezelési elkezdeni, ha az Ön fala folyamatosan nedvesedik és nem tud kiszáradni, az egyetlen megoldás, ha kideríti, mi okozza a nedvességet és megszünteti az okot. Ilyenkor lehet, hogy szakember tanácsára lesz szüksége.
Fémfelületek
Új, még festetlen fémfelület
Az új fémfelületeket mindig kezelnünk kell rozsdásodás ellen. Először tisztítsuk le a felületet a rozsdásodás fokától függően mechanikai úton (drótkefe, csiszolás), majd rozsdaátalakító és passziváló anyaggal kezeljük, a kialakult szürkés-fehér megszáradt csapadékot lekeféljük és egy jó minőségű korróziógátló alapozóval (lásd termékek) lefestjük, a további felületkezelést (alapozás, zománclakkozás) a végső bevonat határozza meg.
Könnyűfémfelületeken (cink, alumínium, horgany, réz) a tapadás növelése érdekében mindig zsírtalanítsunk és csiszoljunk, majd könnyűfém-alapozóval kenjük le a felületet, a további felületkezelésnél mint fent.
Ma már vannak vízhígítású, könnyűfémre való speciális festékanyagok, amik önmagukban is alkalmasak a teljes bevonat kivitelezésére. (lásd termékek)
Festett fémfelület
Vizsgáljuk meg a fémfelületen lévő, korábban felhordott festékbevonatot, ha nem látunk felpattogzást, felhólyagzást rozsdára utaló barnás elszíneződést akkor a fémfelületünk további festékrétegek felhordására alkalmas, tehát becsiszolás után a további felületkezelés mint fent. Amennyiben találunk a felületen rozsdára utaló nyomokat, pattogzik a felület, akkor először távolítsuk el a korábbi festékréteg(ek)et a felületről akár égetéssel, maratással vagy mechanikus úton. Ehhez célszerű drótkefét vagy valamilyen kaparóeszközt (rasketta, spakli) használni, ezt követően vigyük fel az alapozót (lásd termékek) a felületre.
Fafelületek
Új fafelület
Az új fafelület mázolása: a fa érdes és szálkás lehet, ezért a széleket le kell sorjázni, a szálkákat pedig dörzspapírral kell lecsiszolni, érdemes a felületet ezután fabeeresztővel kezelni, egyrészt a gombásodás, másrészt a rovarkártevők ellen, plusz jobb alapja van kittelésnek, mint következő technológiai lépésnek.
Ahhoz, hogy finom, egyenletes végeredményt kapjunk, alapozás előtt tapaszoljuk be (előjavítás) a lyukakat és repedéseket kétkomponensű autós kitt-tel vagy foly.fával. Ha a tapasz megszáradt, dörzspapírral dörzsöljük át, majd tisztítsuk meg a portól, a teljes felületet húzzuk át faátvonó tapasszal (lásd termékek), betétek találkozásánál, falcoknál használjunk ecsetes elmosót (hígított kittet).
Csiszoljuk majd portalanítsuk a felületet, az alapozást egy rétegben felvitt alapozóval (lásd termékek) végezzük el, mellyel alaposan kenjük be a fafelületet, szebb, tartósabb felület kialakításához alapozzunk még egyszer, egy csiszolás és egy kittes javítás közbeiktatásával.
A végső bevonat előtt: a szokásos csiszolás most már finom 100-s (vászon v. papír), lakk-kittelés (zománc, litophon, pár csepp víz) az esetleges még mindig látszó hibákra majd alapos portalanítás után zománclakkozás (lásd termékek).
Kis trükkök : használjunk koptatott, dús szőrű ecsetet, mert a zománcok nagyobb hányada még mindig úgynevezett oszlatott zománc. A terülési képessége függ a hőmérséklettől, (hidegben dermed) az oszlatástól, (hogy dolgozzuk el az anyagot) az elhelyezkedéstől (ezért jó a lakkállvány, a vízszint. pozíció miatt). Ajtó festésekor távolítsuk el a kilincset és a szerelvényeket, amennyiben az ajtót leszerelés nélkül a helyén festi, mindig támassza ki egy ékkel.
Az új fafelület lazúrozása : az új technológiák fejlesztésével a fából készült nyílászárók, berendezési tárgyak és egyéb fafelületek egyre jobb, szebb kivitelben készülnek, ennek a szépségnek a bemutatásához, a fa természetességét kihangsúlyozandó fejlesztették ki a legújabb lazúrcsaládokat. A fa felületek relatív nedvességtartalma legyen 16% alatt.
Amikor lazúrral kezeljük a fát, a végső szín függ a fa fajtájától, keménységétől, eredeti színétől és a korábbi kezelések számától, ha tudunk, egy kisebb felületen végezzünk próbafestést. A lazúrozás előkészítő munkái is a csiszolással kezdődnek, de itt már figyelnünk kell egy dologra, a szálirányú csiszolás és a megfelelő csiszolópapír használata nagyon fontos, különben keresztkarcok csúfíthatják el a munkánkat. Az anyag kiválasztásával eldől az ecsetválasztás is, mert vizes lazúrhoz, erre a célra fejlesztett akryl ecsetet kell használni. A megfelelő beeresztő alapozás után vigyük fel az első színréteget, majd hagyjuk kikeményedni, tehát legalább 24 órán keresztül száradjon ezután finoman csiszoljuk meg, de az élekre ügyeljünk, mert könnyen leszedjük róla a színt. A befejező műveletek függnek attól, hogy külső vagy belső felületet kezelünk, külső felületnél még 2 rtg. lazúrfesték felhordása az ideális, belső felületeknél elég 1 rtg. is de ha a kopásállóságát és takaríthatóságát növelni szeretnénk, akkor itt is még 1 rtg lazúr vagy + 1 lakkréteg.
Kis trükkök : Ha áttetsző termékkel kezeli a fát, mindig a szálirányba vigye fel a festéket, hogy egyenletes felületet kapjon, elkerülve a foltosodást. Az olajos kezeléstől a fa természetes színe sötétedik, mindig használjunk olajat azokra a felületekre, amelyeket korábban olajjal kezeltünk. Kérjük, figyeljen arra, hogy a fa gittel ill. javítóanyaggal kezelt felületek szívóképessége eltérhet az eredeti felületétől, ez a végső szín egyenetlenségét, foltosságát okozhatja, próbálja meg úgy visszacsiszolni a javítás helyét, hogy körülötte ne maradjon semmilyen anyagmaradvány. Hogy megakadályozzuk a nedvesség bejutását a fa felületébe, a fa végeit és illesztéseit kezeljük bőségesen, mind az alapozáskor, mind a fedőfestéskor.
Festett fafelület
A festett fafelület ha nem pattog, nem hólyagzik, ha hordozóképes, további festékrétegeket elbír és újkorában a fent leírt módon felületkezelték, akkor egy alapozó és egy zománcréteg felvitelével már kész is vagyunk. Amennyiben el kell távolítani a régi festékréteget azt maratással, égetéssel vagy mechanikus úton tegyük meg, jól csiszoljuk be a felületet, majd mint egy új felületnél (lásd mint fent) építsük fel a rétegrendet.
Jó ha tudod : A felhasználás előtt mindig olvassuk el a termék címkéjén található felhasználási javaslatot. Olvassuk el a termékleírásokat, melyek részletesebb információt adnak a festék tulajdonságairól.
A beton felületek teljes száradási ideje 4 hét. A beton felület relatív nedvességtartalma 97% alatt legyen, százalékos megoszlásban a beton súlyának max. 4%-a. A beton nedvesség tartalmának megálapításának legegyszerűbb módja, ha egy 1 négyzetméteres műanyag szalagot helyezünk a padlóra. Ha 24 óra elteltével a nedvesség megjelenik a szalag alatt, akkor a beton még nem eléggé száradt ahhoz, hogy elkezdhessük a kezelést.
Padlófestéknél, lakknál kerülje a túlzott mennyiségű festék felvitelét a padló felületre, mert ilyen esetekben a száradás túlzottan lelassul, és száradás közben ráncosodhat.
Hagyja a festéket alaposan megszáradni. Nem elegendő a száradás, ha a festék vagy lakk felülete már száraz. A terméktől, valamint a felvitt festékréteg vastagságától a teljes kikeményedés pár napot is, de akár két hetet is igénybe vehet.
Válassz terméket fényfokozat, kopásállóság és tér szerint. A matt harmóniát és nyugalmat sugároz, a fényes dinamizálja és izzítja a színeket, erősíti azokat.
Miután lefestettük a felületet emeljük a belső hőmérsékletet és csökkentsük a belső tér relatív páratartalmát, (szellőztetés!!!) ezzel is elősegítsük a felület gyorsabb száradását.
Mindig színezett olajjal, lazúrral vagy lakkal kezeljük a kültéri fa felületeket, mert csak így biztosított a megfelelő UV védelem, a gyártók nagy része a pigmentáló, színező anyagokban tudja biztosítani az UV-állóságot.
A penészes részeket mossuk át penészeltávolítóval, kefével vigyük fel az oldatot felfelé irányuló mozdulatokkal, vagy ha spray formájában vásároltuk az anyagot alaposan permetezzük le vele. Hagyjuk hatni a felületen, majd jó vizes kefével mossuk le, kezdjük a tetejétől és haladjunk lefelé. A felület átmosása után végezzük el a szükséges javításokat. Amikor penészeltávolítóval dolgozik figyeljen arra, hogy az oldat ne cseppenjen a bőrére és egyéb nem kezelendő felületekre. Figyelem! Lazúr festék használatakor vegyük figyelembe, hogy a penészeltávolító fehéríti a fát.
A legideálisabb idő a festésre ha meleg van és felhős az égbolt. Ne fessünk amikor leszáll a délutáni harmat, ha esik vagy tűz a nap.
Bizonyosodjunk meg arról, hogy van elég előrekevert festékünk a teljes felületre, az esetleges színeltérések elkerülése végett.
Kétkomponensű anyagoknál figyeljünk arra hogy csak annyi anyagot keverjünk be ami a fazékidőn (kötési idő) belül felhasználható.
Ha jobb kezes vagy akkor kezd a festést a fal jobb oldaláról.
Tetőfelületek festésénél kezdjük a festést úgy, hogy a festékkel bevonjuk a száraz felületet mielőtt az esti harmat rászáll, mivel a festék lassan szárad. Ha a felület nyirkos, nedves, akkor a festék felületén foltok jelenhetnek meg, amely kifakult maradhat. Óvjuk a festést közvetlen napsugárzástól, a legideálisabb, ha felhős az égbolt. Óvakodjunk vastag rétegű festéstől, mivel az anyag lassú száradása miatt ráncolódás, redőzöttség alakulhat ki.